Kedves leendő vendégeink!

Szekszárd szőlőhegyen, a Cinka utcában van egy pici házikó, pici udvarral, 3 szobával és egy konyhával, amely szeretettel várja új és visszatérő vendégeit, hogy egy kicsit elszakadjanak a város zajától. A ház az 1800-as években épült, amelyet ezidáig tanyaként használtak. Sok családi összejövetel, szüret, születésnap és természetesen az elmaradhatatlan bor házaként használtak. 2019-ben, mi, akik gyerekkorunk óta ismertük a tulajdonosokat, úgy döntöttünk, beruházunk rá és szálláshely kiadásával életben tartjuk a ház szellemiségét és hagyjuk, hogy másnak is örömöt vigyen az életébe, akár egy hétvége alkalmával is. A felújításnál törekedtünk arra, hogy csak minimális változtatásokkal tegyük élvezetessé a helyet vendégeink számára, és a célunk ezután is ugyanez marad. Amennyire lehetett mellőztünk minden modernnek ható bútort, a sima falfelületeket, és ami tökeletesnek tűnt, már próbáltuk elrontani. A festett üres szobáktól kezdve mindent a saját kezünkkel építettünk. Az ugyan több időt igényelt, de végül olyan lett amilyet szerettünk volna és összeállt az, ami hónapokkal korábban csak a fejünkben létezett. Az egész felújítást képekkel dokumentáltuk, ami visszakereshető a facebook oldalunkon ha a Tornácos a Cinkában vendégház-ra keres. Természetesen tudjuk, hogy Önök elsőként szállást keresnek és egyéb programlehetőségeket, mi mégis igyekeztünk kicsit többet adni, hogy a szoba ne csak egy modern bútorokkal berendezett hely legyen, ahol a szürke hétköznapokat is éljük. Mindamellett, hogy körbevesznek a szép kort megélt bútorok és tárgyak, minden szoba rendelkezik saját fürdőszobával, TV-vel, wifi-s internetlehetőséggel, mini hűtőszekrénnyel, amely a mai kornak mefelelő, minden igényt kielégítő. A konyha a Tornácos végében található külön helyiségben lett kialakítva, mely bármikor hozzáférhető és ahol akár hétköznapi ételeket is elkészíthet.
2021-ben, a Kisfaludy magánszálláshely pályázat keretén belül lehetőségünk nyílt egy kültéri, fedett jakuzzis terasz megépítésére, mely kiváló programot nyújt nappal és éjjel egyaránt.

Távolságok:
A vendégház az erdőtől kb 500 méterre található, ahol akár túrázni is lehet.
3 perc gyalogútra a kisbolt, a helyi buszok, illetve a kerekpár út .
Belváros 20 perc alatt elérhető busszal, 5-10 perc autóval.